2010. december 1., szerda

Sliders

Sliders

Leírás:  Quinn Mallory a fizika szakos egyetemista már régóta foglalkozik az időutazás gondolatával. Folyamatosan kutat, hogy rábukkanjon a fizikai tudományok gráljára: miként lehet egyszerre párhuzamos dimenziókban utazni. Házuk pincéjében jó néhány kísérletet végzett el, és úgy tűnik, sikerül megépítenie azt a gépet, amivel az időutazás lehetségessé válik. Persze azért szorgalmasan látogatja az egyetem fizika tanszékét, ahol Arturo professzor előadásai nagy segítséget jelentenek munkájához, de természetesen mellette állnak a barátai is.
Egy véletlen baleset következtében azonban hirtelen megnyílik egy átjáró, s mind a négyüket magával rántja a mélység. Mire feleszmélnek, már egy másik univerzumban vannak, ahol minden ijesztően más.
A világok közti csúszás hamarosan kétségbeejtővé válik. Egyszer olyan világba csöppennek, ahol a férfi és a nő szerepe felcserélődik, máskor olyanba, ahol vírusos betegségek burjánzanak, vagy földalatti mozgalmak árasztják el a Földet. Nem lehet tudni, hogy valaha hazajutnak-e a saját otthonukba!
 


MEGAUPLOAD tárhelyen a legtöbb rész letöltés nélkül is megnézhető a VIEW on MEGAVIDEO linkre való kattintással!

1.évad     -    MEGAUPLOAD LETÖLTÉS    (szinkronos)

2.évad     -    MEGAUPLOAD LETÖLTÉS    (szinkronos)

3.évad     -    MEGAUPLOAD LETÖLTÉS    (szinkronos)

4.évad     -    MEGAUPLOAD LETÖLTÉS    (szinkronos)

5.évad     -    MEGAUPLOAD LETÖLTÉS    (szinkronos)




Bemutató videó: 1.évad 1.rész





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése